Jó az otthoni munka?

A kérdés az, hogy jó-e az, ha az ember otthonról dolgozik. A félreértések elkerülése végett fejtettem ki bővebben a címet.

Az otthoni munka kifejezés ugyanis azt sugallja, otthon, háztartási munkát végez. Mint tudjuk, ezt pedig kevesen értékelik. Nem is erről van szó, hanem arról a típusú munkavégzésről, amikor az ember fia vagy lánya otthonában egy kis csendes zugban csinálja azt, amit mások a munkahelyükön. Vagyis otthonról dolgozik.:-)

Szedjük össze az előnyeit, majd a hátrányait is!

Nem csak előnye van annak, ha nem kell naponta sok idő töltenünk azzal, hogy embertársainkat testközelből megismerjük a járműveken.

Tehát nézzük előbb az előnyöket!

• 
  
  Nincs naponta utazás a munkahelyre és vissza. Ez időt és pénzt jelent.
• 
  
  Nem kell üzleti öltözetben feszengeni egész  nap.
• 
  
  Nem csicseregjük el a munkaidő egy részét felesleges dolgok megvitatásával.
• 
  
  Csendes magányunkban jobban tudunk koncentrálni a feladatra.
• 
  
  Nem kell alkalmazkodni a többiekhez, és nem kell elviselni a bogaraikat sem.
• 
  
  Szabadon osztható be a munka. Hm, ez nem biztos, hogy így van, munkája válogatja.
• 
  
  A munkavégzés ideje nincs megszabva.
• 
  
  Nem zavarnak az irodában csöngő telefonok.
• 
  
  Nem kell szivességből segíteni a többieknek.

Persze néhány felsorolt előny nem is annyira pozitív, mint ahogy gondolnánk.

Nézzük csak a hátrányokat is!

• 
  
  Egyedül van, nincs kihez szólni.
• 
  
  Úgy érzi, kimarad a munkahely életéből.
• 
  
  Az új kollegákat nem ismeri.
• 
  
  Elszokik a munkahelyi öltözettől, hajlamos lesz mackóban vagy pizsamában dolgozni. (Úgyse látnak.)
• 
  
  A problémákat egyedül kell megoldani.
• 
  
  Nehezebb segítséget találni, ha elakad a munkában.
• 
  
  Nem tudja jól beosztani az időt.
• 
  
  Könnyű elcsúszni a munkával.
• 
  
  Nem tudja abbahagyni a munkát, sokkal többet dolgozik, mint a munkahelyen.
• 
  
  Az ad hoc jellegű képzésekből kimarad.
• 
  
  A munkahelyi társasági életből kimarad.
• 
  
  Család nehezen fogadja el, hogy otthon van, de mégsem lehet zavarni.

Lehet folytatni az előnyök és hátrányok felsorolását. Sokszor az a hátránya az otthonról történő munkavégzésnek, ami az előnye is. Ez pedig az egyedüllét, a csendes magányban való munkálkodás. Egyfelől jó, hogy nem zavarnak, másfelől meg tényleg elszigetelődik az ember, magára marad a kérdéseivel, nincsenek inspiráló beszélgetések a munkáról sem.

Lógunk a neten

Igen, az ember hajlamos sok időt eltölteni olvasgatással, böngészéssel, blogok olvasásával, és persze az IWIW, Facebook oldalak tanulmányozásával, esetleg Twitteren történő csiviteléssel. Egy idő után úgy érzi, nem maradhat le, mert elveszti a fonalat. Úgy érzi, ez az élet. Igen, az élet egy része. Egy része, nem az egész. Akik sokat vagyunk gép és internet előtt, úgy hisszük, mindenki így van vele. Miért gondoljuk ezt? Mert olyanokkal beszélgetünk, találkozunk a munkában, illetve a magánéletben, akik szintén sokat lógnak a neten. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, mindenki olvassa az általunk is olvasott oldalakat.

Aztán elgondolkozunk, és rájövünk, ugyan, ez nem így van. Mindenki nem lehet, mert vegyük le a gyerekeket, mondjuk a 70 éven felülieket, utána a kapott számot felezzük, vagy harmadoljuk?

Miért is mondom ezt? Mert mostanában olyan oldalakra keveredtem, ahol egy bizonyos szakma, munkaterület (nem is tudom, mi lenne a jó szó) képviselői nagy számban vannak jelen. Vannak köztük csendesebbek és hangosabbak. Ismertek, és kevésbé ismertek. Szakmai múlttal rendelkezők és kezdők is. Egy a lényeg, sokfélék. Persze rendelkeznek honlappal, bloggal, termékkel, szolgáltatással, és igyekeznek kitűnni a tömegből. Ki így, ki úgy. Vannak köztük olyanok, akiknek az írásait viccként tudom csak olvasni, vannak, akik az elméleti alapokat sem nélkülözik.

Egyben viszont hasonlítanak. Rettentően jól meg tudják bírálni a többieket. Ez egy dolog. Sajnos vannak, akik a hangnemet kissé eltúlozzák, magyarul a sárdobálás szintjén szidják a kiválasztottat. Mások igyekeznek józanok maradni. Aki nem szakmabeli, az meg nem tudja, ki mondja a jót, kinek lehetne hinni. Úgy érzem, egy dologra nem gondolnak. Mégpedig arra, hogy nem egy zárt térben mocskolódnak, hanem mindenki szeme láttára. Én, mint egy potenciális vásárló/ügyfél mit látok? Azt, hogy nem csak hogy nem tudnak megegyezni bizonyos dolgokban, hanem majdhogynem vérre menő csatákat vívnak egymással. Nem szakmailag, érvekkel alátámasztva, hanem egymást sértegetve, személyeskedőn. Az nem zavarna, hogy nem értenek egyet, az zavar, ahogyan egymást szidják, és mondják el kóklernak. Egyben szoktak egyetérteni. Az ügyfelek pocskondiázásában. Olvasom, ahogy leírják történeteiket, közben engem, mint vevőt elmondanak mindennek. Mert ugye a vevő az hülyeségeket kérdez, hülyeségeket akar, az ingyenes hírlevélre a sok szemét ember nem az "elsődleges" e-mail címét adja meg, és van pofája a nyakukon lógni és nem vásárolni. A legszomorúbb, hogy az ilyen jellegű bejegyzésekhez hozzászólók nagy része teljesen egyetért, csak kis része mondja azt, hogy ácsi, én is, ha megadok egy e-mailt, az nem az, amit a munkához használok.

Amiért írtam ezt a kis bejegyzést az az, hogy tessenek már kedves marketingesek elgondolkodni. Jó marketing ez? Jó az, ha én, mint potenciális ügyfél azt látom, mindenki fikázza a többieket, és engem, mint vevőt? Végül is én lennék az, akiért vannak, én a VEVŐ/MEGRENDELŐ. Azt az energiát, amit egymás ócsárlására fordítanak, fordíthatnák akár arra is, hogy engem megnyerjenek. De nem ám úgy, hogy azt mondják a hátam mögött, mekkora szemét vagyok, mert nem vásároltam minden alkalommal, amikor elém toltak egy megrendelőlapot!

A vevő/megrendelő sem hülye. Én, a magam részéről nem szeretek olyan helyre menni, ahol engem lenéznek, lehülyéznek, és csak a pénztárcám kinyitását várják. Nem kell ajnározni sem, nekem elegendő az, ha a kellő tiszteletet megadják nekem. Pontosan annyit, amennyit elvárnak maguknak.

Közösségi oldalakról

Már írtam a közösségi médiáról, és annak a nagy erejéről. Nem mese ez. Ma megtapasztaltam, valóban hoz látogatót bármire. Még olyankor is, amikor az ember csak véletlenül, ügyetlenségből nyom ki egy üzenetet a Twitterre. Gyakoroltam a twitpic nevű helyen, hogyan is kell képet feltenni, és üzenethez csatolni. Eközben elbambultam, és nem pipáltam ki azt, hogy ne menjen üzenet erről a képről. Meg is ijedtem, mert nem írtam semmit, egy kép rövid linkje száguldott el a billentyűzetem alól. Na, gondoltam, ügyes voltál megint.

Aztán mire eljutottam ugyanezen oldalon oda, hogy megnézzem, milyen is a kép a feltöltött helyen, már 4 látogatót mutatott a számláló. 20 perccel később már 15 nézőt jelzett. Nem is rossz, főleg, hogy ennyien a másik helyen egy hónap alatt nézték meg:-) Lehet számítani a sok Twitter előtt ülőre:-)

Van ebben ráció. Teljesen célzottan tud az ember információt átadni másoknak. Hajrá, tessék kihasználni a lehetőségeket!!

Honlap tartalma és külleme

Az elmúlt napokban többször kutakodtam a neten.
Sok érdekes és érdektelem dolgot láttam.

Mennyi ronda, hibákkal telezsúfolt honlap létezik.
Jó, én sem vagyok egy nagy dizájner, de úgy érzem elég jó ízlésem van. Szeretem, ha az értékes tartalomhoz tetszetős külcsín tartozik.

Egyik nap felfedeztem egy ordító helyesírási hibát egy oldalon, amit azonnal megírtam a cégnek. Meglepetésemre nagyon hamar reagált az illetékes, és ami még meglepőbb, nyomban javítva is lett a hiba.
Levelezésünkből az is kiderült, hogy az egyik oldaluk a marketingesek javaslata alapján olyan ordenárén ronda, merthogy így jön a vevő. Na ja. Nem kommentálom.

Csak az merült fel bennem, hogy ezzel a direkt ronda, mondhatnám bunkó kinézetű oldallal meg éppen azokat ijesztik el, akik úgy gondolják, hogy ha a termék honlapja ennyire rémesre sikerült, akkor vajon a termék is hasonló?
Azt akarom mondani, hogy én, személy szerint nem tudom magam függetleníteni a látványtól, és egy igazán ronda formázáskor nem arra gondolok, "Ah, itt egy baromi jó termék, és egy baromi ronda oldal hozzá, hogy felfigyeljenek rá."

Szerencsére ma divat az egyszerűség is, és ha az ember nem tudja, milyen is legyen a honlapja, választhatja akár a teljesen egyszerű fehér háttér, fekete betű variációt is. Ezzel túl nagyot nem lehet tévedni.
És meg is lehet magyarázni, minimáldizájnra törekedtünk:-).
De legalább olvasható.

A megállapítás az: van még mit tenni, nekem meg tanulni, mert valahogy mindig kiderül, nem nekem szánták azt a vevőcsalogatót. Vagy lehet, ez nem az én hibám?