2010. január 26., kedd

Kinek hihetek? Honlap, internetes marketing

Az elmúlt hetekben tanulmányoztam az internetes marketing lehetőségeit, valamint a honlapok készítésével, linképítéssel foglalkozó anyagokat. Az ezzel kapcsolatos tapasztalataim és véleményem következik.
Az természetes, hogy az ember nem tudhat mindent, és ezért fordul különböző fórumokhoz segítségért. Itt most gondolok akár az írott szakkönyvekre is, ugyanúgy, mint az interneten elérhető ingyenes tartalmakra, leírásokra, vagy akár a fizetős anyagokra.
Azt be kell látni, ahogy én is beláttam, hogy nem tudok olyanná válni, aki otthon van a téma minden részletében. Miért nem? Mert a nap 24 órából áll, mert "mellesleg" dolgozni is kell, aludni, kikapcsolódni is kell, nem beszélve a fennmaradásunkhoz szükséges teendőkről. Mondhattam volna persze házimunkát és fiziológiás szükségleteink kielégítését is.
Mennyi ideig tudunk koncentrálni? Ki ennyit, ki annyit. Egy biztos, nem vagyok képes hosszú órákon keresztül ugyanolyan odafigyeléssel olvasni szakirodalmat. Hú, ez szépen hangzik, az a baj, hogy sok ilyen olvasmányt nem tudok szakirodalomnak nevezni.
De térjek vissza az eredeti gondolatra. Kinek is hihetek? Ahogy olvasom a különböző okos cikkeket, bejegyzéseket, látom, hogy bizony vannak egymásnak teljesen ellentmondó gondolatok, nézetek. Egy ideig az ember próbál valahogy "igazodni" valakihez, egy olyan valakihez, akiről úgy gondolja, valóban ért ahhoz, amiről ír. Aztán elkezd gondolkodni.
Biztos, hogy nekem igazodni kell valakihez? Hogy pont annak a személynek kell hinni? Mi van, ha a második, harmadik, negyedik szakértőnek hiszek? Ez a sok megtalálható, letölthető, megvásárolható információ arra jó, hogy az embert elbizonytalanítsa.
Már írtam egy bejegyzést az igényességről és igénytelenségről. Megint találtam egy honlapot, ahol a két oldal összecsapott. Azt hiszem, már értem, miről van szó. Vannak egyfelől azok, akik bátrak voltak valami újba belekezdeni, és állítom, az elején fogalmuk sem volt arról, mibe csöppentek. Ők sok tanulással, gyakorlással, önképzéssel, és önmaguk menedzselésével eljutottak egy szintre. Ma már szívesen nevezik ki magukat szakértőnek, gurunak. Akik majd megmondják a tutit. És természetesen a szakmájukba vágó képzésekről nem is hallottak, szerintük nem is lehet olyan, ezzel igazolják, ők maguk miért nem végeztek el egy bizonyos iskolát, tanfolyamot. Azért odaszúrják, hogy ha lenne is ilyen, az biztos rossz, és különben is annak a bizonyos tevékenységnek a folytatásához semmi szükség elméleti alapokra.
Jelzem, minden tiszteletem azoké, akik pár év alatt a nulláról, de abszolút nulláról indulva, tanulva, dolgozva, felépítették sikeres vállalkozásukat.
Tehát ők képviselik az egyik oldalt.
A másik oldalon állnak azok, akik azt a bizonyos dolgot tanulták, úgy értem, szervezett keretek között, középiskolában, felsőoktatásban, szakképzésben. Ők tudják azt is, igen, sok olyan dologgal kellett megismerkedni, megbirkózni, amire nincs szükségük, de sok hasznos, gyakorlatban használható ismerethez is jutottak. Ide sorolom azokat, akik oktatják a bizonyos szakmát, tantárgyat, nevezzem bárminek is. Rosszmájúan meg lehet jegyezni, na ná, hiszen saját fontosságukat kell mutatniuk. Lehet, van benne ilyesmi is, ezzel nem kívánok most foglalkozni. Ez az oldal azt mondja, nem lehet egy szakmát úgy művelni, hogy hobbi szinten olvastunk róla, a mélyebb összefüggésekre meg nem is vagyunk kíváncsiak.
Tehát kinek hihetek?
Annak, aki szerint nem kell itt rákészülés, tanulás, durr bele, kezdjük el, vagy annak, aki szerint igenis érteni kell ahhoz, amivel később majd foglalkozunk.
Vagy nézzük kicsit szűkítve a kört.
Itt van a marketing. Léteznek klasszikusnak mondható marketing tankönyvek, amiket sokunk olvasott, tanult és vizsgázott belőle. Ezek száma az idő múlásával úgy érzem exponenciálisan növekszik... Lépést tartani vele lassan teljesen lehetetlen lesz.
Aztán van a marketing újabb és újabb divatja, formája. Ma itt kell hirdetnem magam, holnap ott kell jelen lenni, holnapután meg felejtsem el az egészet és csináljam teljesen másként. Kapkodom a fejem. Az egyik guru szerint ma már senki nem hirdet újságban, persze aki ad magára, hanem a közösségi médiát használja. A másik szerint meg ugyan, ez butaság, igenis van élet az interneten kívül is. Na tessék, itt állok én, és kérdezem, kinek hihetek?
Nem akarom tovább ragozni a kérdést. Miért nem? Eleget írtam már eddig is, lesznek olyanok, akik szerint már így is túl sokat:-)))
Nagyon fontos megállapítást tettem magamban, amit most meg is osztok az olvasóval.
A legfontosabb az, hogy a józan paraszti észt ne veszítse el az ember. Olvassak el mindent, amit tudok, és utána gondoljam végig, számomra mi vállalható, mi az, amiről úgy érzem, tudom képviselni. Azt építsem be a munkámba, gondolataimba, haladjak a saját utamon.
Tanácsokat osztogatni másoknak ugyanis könnyű, általános világmegváltó ötletek pedig nincsenek.

2010. január 15., péntek

Közösségi oldalak használata

Mire gondolok? A különböző közösségi oldalakon (Iwiw, Facebook, Twitter) lehetőség van megosztani információt más felhasználókkal. El lehet mondani, ha valami tetszik, és azt is, ha valami nem. Sokan olvassák el a többi ember véleményét, kattintanak az általuk felkínált linkekre.

Ha ismerős ajánl neki egy üzletet, szolgáltatót, mestert, akkor nagyobb bizalommal fogja felkeresni.

Meg lehet kérdezni másokat, tudnak-e mondjuk jó tisztítót, lakatost, fodrászt, vagy éttermet.

Az olvasott híreket meg lehet osztani másokkal, és mi is elolvashatjuk, hogy ismerőseink milyen érdekes vagy fontos dolgokat tartanak figyelmünkre érdemesnek.

Sőt, mondhatom úgy is, ma már minden összefügg mindennel, amit valahol leírunk, megjelentetünk az interneten, azonnal megjelentethetjük ezeken a közösségi oldalakon.

Tehát, ha írok a blogomba, meg tudom oldani, hogy Twitteren ez egy csiripként megjelenjen. A blogomon elhelyezhetek egy helyes kis ikont, ami arra ösztönzi az olvasókat, kövessenek Twitteren, vagy jelöljenek ismerősnek Facebookon, esetleg legyenek rajongóim. Na jó, nem értem kell rajongani, hanem az általam létrehozott oldalért.

Miért is jó ez? Ha szkeptikus akarok lenni, az mondom, majd kiderül idővel, jó-e ez nekünk.

De, ha vállalkozó vagyok, akár egyénileg, akár társasan, meg kell látnom a lehetőséget. Ott van az a sok ember, és csak arra vár, hogy megismerhesse termékemet, szolgáltatásomat. (Emlékszünk ugye, amikor különböző oktatásokon ezt hallottuk.) Komolyra fordítva a szót, igen, ott van a lehetőség előttünk. Jelen kell lenni. Hallani, olvasni kell rólunk. Meg kell, hogy ismerjék vállalkozásunkat. Mivel foglalkozunk, milyen problémára tudunk megoldást nyújtani.

Hatalmas lehetőség vállalkozásunk reklámozására. Többnyire ingyen!! Nem teljesen ingyen, mert energiát, időt rá kell szánni. Tanulni kell, figyelni, reagálni, megírni, bővíteni az ismerősi kört.

Azt írják a szakértők, hogy 2010 az az év lesz, amikor a marketing tevékenységet ki kell terjeszteni a Twitterre, Facebookra is.

2010. január 14., csütörtök

Csirip, csirip, Turulcsirip

Nem, nem őrültem meg. Csak valahogy adódott ez a kis szójáték a mai bejegyzéssel kapcsolatban. A múltkor pár mondatban összefoglaltam a blog mibenlétét, a blogolás lehetőségeit.

Most a mikroblogról ejtek néhány szót.

Hogy már a blog is összemegy? Mondhatjuk így is. Vagy mondhatjuk, hogy egy üzenőfalra küldjük ki az sms-einket, amit sokan olvashatnak.
Egy új őrület söpör végig a világon. Mindenki mindenről értesülni akar, és fél, kimarad valamiből, ha nem merül el az információtengerben.

De térjünk rá a csiripelésre.

Twitter

Sokan hallottak róla, sokan már használják. Regisztráció után kezdhetjük is gondolataink közhírré tételét a Twitteren. 140 karakterben, tömören megfogalmazva.

Hogy mi a jó ebben?

Ne ragadjunk le ott, hogy elfecseghetjük mit ettünk, fázunk-e vagy vásárolni kell indulni, esetleg éppen a porszívózás helyett internetezünk.

Ennél több van ebben a dologban. Felhasználhatjuk arra, hogy minél több dologról értesüljünk a Twitteren keresztül. Sőt. Kereshetünk olyanokat, akiket "követünk". Furcsa kifejezés, azt jelenti, olvasni fogjuk az ő bejegyzéseiket. A Twitteren bátran bejelölhetünk bárkit, nem von minket felelősségre, miért tesszük. Többen majd viszonozzák ezt a követést, és ők a mi követőnkké válnak. Vagyis, ha írunk egy csiripet, akkor az náluk is megjelenik.

Na és az a Turulcsirip? Ez nagyon egyszerű. A Turulcsirip magyar oldal a Twitterezésre. Itt magyar csiripelők bejegyzéseit olvashatjuk. Könnyebben találunk magyar csiripelőt, ha bővíteni akarjuk hálózatunkat.

Egyelőre ennyit a csiripelésről és a Twitterről.